Alsózsolca
Weboldal
Alsózsolca hazánk ÉK-i részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye borsodi területén a Sajó folyó bal partján, a Bükk hegység lábánál Miskolc közelében fekszik. A település a Hernád és a Sajó folyók kavicsteraszán található. A község történetét feldolgozó írásos emlékek alapján települések közel 720 éves múltra tekinthet vissza. A környezetünkben folyó építkezések során olyan régészeti leletek kerültek elő, melyek azonban azt igazolják, hogy ezen a területen már évezredekkel ezelőtt is volt élet.
A községünk létezéséről szóló első írásos dokumentum 1281-ből való. Az Árpád korba a Sajón átívelő fahíd épült, mely a környék egyetlen közlekedési útvonalát biztosította Miskolc felé. Ez a híd a mai református templommal szemben állott a Sajón.
A község birtokosa 1296-tól a Bánfalvi Bárius család volt. A család védelme alatt 1578-ban a község lakói megalapították a református eklézsiát. 1717-ben fatemplomot építettek, melynek ma már nyomai sincsennek. A Bánfalvi Bárius család kihalása után a Vay-család vált Alsózsolca földesurává. A jelenleg református egyház templomot ők építették 1789-1795 között. A reformátos jegyzőkönyvi írása 1783-ban kezdődött. Ettől az időtöl ismeretesek a papok és tanítók (rektorok) nevei.
Nagy múltra tekint vissza a Római Katolikus Egyházközösség, 1977-ben készült el templomuk, mely azóta is folyamatosan bővül és szépül. A településen megtalálható a Metodista Egyház is.
A Vay-család birtoka a későbbi örökösödések folytán tagozódott a leszármazott Brinzey és Haller családok, valamint azok utódai között. A földterületek egy részét a Munk testvérek haszonbérben művelték. A belterjes gazdálkodás, a haszon-állat nevelés és az uradalom kiszolgálása adott munkát sok-sok éven keresztül az itt élő embereknek. Az 1948-49-es történelmi leírások alapján területünkön is zajlott ütközet. Jókai Mór írásában így ír a Sajó folyó alsózsolcai szakasza mentén zajló összeütközésekről. Itt Gózon Lajost \\\"zsolcai hős\\\"-ként örökíti meg.
\\\" Gózon Lajos pesti ügyvéd, aki, mint őrnagy harcolt a szabadság- a szabadságharcért.
1849.július 26-án a Sajó vizén egy század önként jelentkező honvéddel átgázolt a Sajó jobb oldalára, s ott meglepte az erősen tüzelő orosz üteget, mely megriadva visszavonult.\\\" A szabadságharc idején Görgey tábornoknak 2 napig Alsózsolcán volt a hadiszállása.
Az I. világháboruba 270 helyi lakos vonult be, a harcban elesettek emlékét őrzi a református templom előtti téren felállított emlékmű, mely Bindász Dezső miskolci szobrász alkotása. A II. világháború idején a községben harcok nem voltak, s így középületekben és magánházakban háborús kár nem keletkezett. A Haller kastélyban szovjet hadikórház működött. A háború áldozatainak emlékére a temetőben állított síremléket a község lakossága.
A község nevezetesebb szülöttei: báró Vay József államférfi, báró Vay Miklós törökverő tábornok, báró Vay Miklós kancellár, báró Vay Béla és után Elemér Borsod vármegye főispánjai, előbbi a főrendiház alelnöke, gróf Vay Ábrahám, Borsod vármegye első alispánja. Alsózsolca lakóinak száma mára meghaladta a 6000 főt.
Anonim írta Csöbör Katalin adatlapjához (Alsózsolca)
2012.01.12 22:12:09
Sok idióta dőljetek be a nemzetközi szervezeteknek zengjetek nekik imát, de az igaz magyarok nem ilyen aljasok! Az USA-ban ezért halálbüntetés jár. Mert aki elárulja nemzetét és másokat erre biztat az hazaáruló. Mit szól az IMF? Titeket ez érdekel? Mit szó a MAGYAR NEMZET? Nem ez az érdekesebb? 1848-49 után a magyar nemzet... ->